Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Élet a sötét oldalon

2017.07.13. 20:26, Amy
avagy mi metalosok is érző emberek vagyunk

Kedves királynők és királyfik! Mai posztomban nem a Darth Vader-féle sötét oldalra kalauzollak el titeket, hanem azokról írnék, akiket feketében látsz, nem gyászolnak, nem divatbohóckodnak, hanem bizony a világ „fekete bárányainak” tagjai, vagyis a rocker/metalhead emberek.

(kép forrása: Pinterest)

Már 2003 óta vallom azt magamról, hogy fémvérű vagyok. Ehhez a zenéhez jelentősen hozzájárult az akkoriban megjelent Meteora a Linkin Parktól, valamint a Love Metal a HIM-től.
Akkoriban még csak az utcáról leshettem el az alternatív divat úgymond kötelező darabjait, internetre még 3,5 évet várnom kellett. De akkor is már láttam, hogy kötelező alapkellék a szegecses kiegészítők, a koptatott, helyenként szaggatott farmer, a bakancs, ami nem túrabakancs, hanem acélbetétes, az oldalláncok, a fekete körmök, a zenekaros pólók, stb.

Elsőre ezek tényleg ijesztőnek tűnhetnek, de úgy voltam vele, hogy ezektől én boldog vagyok, és szépen sorban el is kezdtem megvásárolgatni őket. Legkésőbb a bakancsomat szereztem be, 2005-ben, a szövetkabátommal együtt. Szimatszatyrom nem olyan katonás zöld van, hanem fekete láncos, de nem tervezem beszerezni, és sajnos nem találtam praktikusnak a málhazsákot, így előbb vagy utóbb másnál fog kikötni.

Fóbiák - avagy miktől félünk?

2017.07.13. 18:00, Eszter
Képtalálat a következőre: „fear tumblr”
(forrás: google.com

Sziasztok Kedves Királynők és Királyfik! Sok- sok szeretettel köszöntök mindenkit, első bejegyzésem olvashatjátok a Blogger Queens oldalon, aminek nagyon örülök, hogy megnyitotta kapuit és remélem sokan szeretni fogjátok. 
Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy vannak fóbiáim, amiktől rettegek, ezek pedig ha szeretném, ha nem megkeserítik az életem, de a hozzám hasonlók életét is. 
Igyekszem most ezeknek a fóbiáknak a végére járni a saját tapasztalataimon, gondolataimon keresztül, hátha Nektek is tudok segíteni ezzel. Ha valaki akkor én meg tudom érteni, hogy ha valaki fél, retteg valamitől, legyen az : állat, magasság, sötétség, bezártság. A fóbiák tárháza egyébként igen széles, manapság minden félelemre, szorongásra van egy-egy szakszó, mellyel behatárolhatjuk miben is szenvedünk. 
Címkék: tanácsok Eszter

Lehet az élet csodaszép?

2017.07.13. 13:27, Irrelevance
Összefoglaló Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! c. regényéről

 

Kedves Királynők és Királyfik!

Ennek a regénynek nem tudok elég hálás lenni. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy felvettek az MCC középiskolás programjába (amiről most nem fogok részletesebben írni, mert mondhatni személyes), ahová az volt a felvételi követelmény, hogy egy könyvről vagy filmről írjunk rövid összefoglalót. Én ezt választottam, mert amikor pályáztam, még javában a könyvheti dedikálás hatása alatt voltam (pontosan egy héttel utána jelentkeztem), és amúgy is nagy kedvencem az Amerikai Istenek és a Kés a Zajban mellett.

Most ezt a bizonyos összefoglalót olvashatjátok (a https://cakes-coffee.blogspot.hu/2017/07/lehet-az-elet-csodaszep.html linken pontosan ugyanezt osztottam meg a Coffee&Cakes-en), remélem tetszeni fog!
A bejegyzés spoileres!!

 

 
 

A Magyar közösségi média

2017.07.13. 12:42, Anna
avagy hogyan is lehet ma nézettséged

(forrás: google.com)

Dear Queens and Kings!

A nevem Anna és ez itt a legelső posztom a BloggerQueens blogmagazinon. Örülök, hogy itt lehetek a többi íróval együtt és remélem, érdekesnek találjátok majd az általam írt cikkeket. Rögtön kezdésnek egy sorozattal indítanék, amit 3 részre szedtem.

  Oké, első ránézésre elég polgárpukkasztónak hat a cím, hiszen pont ez ellen írok. De akkor miért is vágtam bele hirtelen a közepébe? Vagy melyik részére gondolok itt a média szó alatt? Nos, igazából az összes felületre.

  Vegyük is sorra ezeket: youtube, facebook és a tv. Bele vehettem volna az újságokat és a napi/ hetilapokat is, de nem sok értelme lett volna, hiszen ezekben nem újdonság a téma. Gondoljunk csak itt például egy napirovatra, amiben napról napra 50 vagy annál több oldalnyi szaftos pletykát és hírnek nevezett vackot szednek össze, hogy a kedves olvasó a következő nap is kifizesse azt a pár száz forintot. Az ilyen újságokkal egyébként nem ápolok közvetlen kapcsolatot, ezért is csodálkozok, hogy ilyen nagy ellenszenv alakult ki közöttünk. Bár engem nem nagyon tud érdekelni, hogy Kiss Józsika unokája szerint a nagyapja megtalálta a tökéletes párt magának, de lehet, hogy a szomszéd Marika néni figyelmét pont ez a szenzációs címlap sztori kelti fel. Vagy a hihetetlennek számító hírek, mint, hogy lapunkban olvashatnak először arról, hogy miért váltak el Csilláék. Ilyenkor csak néhány kérdés merül fel bennem. Ki az a Csilla? Ki a fészkes fenét érdekel, hogy elváltak?
  Rendben, a tervem, hogy nem ugrok fejest a bulvárlapokba, nem vált be. Több betűt nem is szeretnék pazarolni erre.

Amerikai visszatérések, megjelenések

2017.07.13. 10:05, Ninaa

Dear Queens & Kings! Mostanában igen sok amerikai debütálás született, vagy tértek vissza hosszú szünet után énekesek, együttesek, előadók. Szeretnék nektek összedobni egy listát erről és reggeliként, a mai nap lefolyásaként nyugodtan elfogyaszthatjátok.

Először kezdjük a legfrissebbel. Selena Gomez körülbeül 2 órája dobta be VEVO csatornájára újdonságát, a Fetisht.

Címkék: zene Ninaa
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre