Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Bejárós élet

2017.07.12. 17:00, Limonadee

Herbus - 2001 Bluebird Bus Conversion

Kedves Királynők és Királyfik!

A mai bejegyzésben a bejárós életmódról szeretnék nektek pár mondatot szólni, fogadjátok szeretettel!

Közel 6 éve űzöm már a bejáróskodást. Hogy is kezdődött? Legelőször ugyebár egy 30 kilométerre az én városomtól lévő gimnáziumba jelentkeztem, kollégiumot nem is vettük számitásba, mert előtte az a gimi, ahova eredetileg mentem volna, borzasztó élményeket eredményezett. Tudni kell, hogy bár nem sok ez a 30 kilométer, fél óra kb., de itt nincs olyan busz, hogy végigmegy egyik várostól a másikig, mert közbe esik még egy relativ nagyobbb város, ahol minden egyes alkalommal át kell szállni, és minimum fél órákat várni.

Szeretem? Dehogy is, utálok buszon utazni, a vonatokat még csak-csak elviselem, sőt, kifejezetten kedvelem is, de buszra csak akkor szállok fel, ha nagyon muszáj. Tömegiszony, ugyebár. Ennek következtében anyukám már gimi második osztályától folyamatosan reggelenként elvitt iskolába (első éven még apukám, mert akkoriban ott dolgozott), esténként pedig azzal a busszal jöttem, amin nincsenek sokan.

Igy könnyen rá lehet jönni, hogy bár alapáraton a bejárósság nem túl költséges, ez kb. 3000 körül lett volna havonta, nekem nagyon nem ennyibe kerül. Ez, hozzá a vonatbérlet, valamint még az, hogy anya minden reggel elvitt iskolába nagyon felemelte a költségeket.

Egyetemen már más a helyzet, hiszen már megvan a jogositványom lassan két éve, igy eléggé jól be lehet jönni a vezetésbe, valamint nekem olyan szempontból szerencsém volt, hogy a keresztszüleim lecserélték az autójukat, igy a régit megkaphattam én, igy nem kell anyát is minden reggel szabaddá tenni, valamint lényegesen kevesebbe kerül.

Miért is jó bejárósnak lenni?

  • Minden nap a saját ágyadban aludhatsz
  • Minden nap eheted a szüleid főztjét
  • Hétvégére sem fogsz éhenhalni
  • Nem kötelező közösségben lenned 0-24-ben
  • Olcsó (30 kilométer kb. 3000 FT)
  • Délután és este azt csinálsz, amit akarsz, nem vagy kötve sem vacsoraidőponthoz, se szilenciumhoz
  • Nem kötelező akkor is lent ülnöd a szili-teremben, mikor egy pöpp házid/tanulnivalód sincsen (gimi)
  • Nem kell végighallgatnod, végignézned, ahogy a csoporttársaid, lakótársaid, kolitársaid napi szinten taccsrészegek (egyetem!)
  • Nem kell aggódnod, kivel kerülsz egy szobába
  • Nem kell aggódnod amiatt, hogy milyen is lesz a koli belseje, mennyire felszerelt (vagy nem)

Miért nem jó bejárósnak lenni?

  • Ha este hatkor végzel, még utána legalább egy fél óra-óra mire haza is érsz és le tudsz pihenni
  • Ha tömegközlekedsz, nem biztos, hogy mikor végzel, akkor indul busz/vonat
  • Kimaradsz a nagy közösségszervező partikból a koliban
  • Általában minden délutáni/esti programról lemaradsz
  • Te a kolisok szemében mindig csak egy bejárós leszel, sosem teljes mértékben csoporttárs
  • Kifáradsz a napi kb. 2 óra utazásba
  • Sosem tudhatod, milyen a forgalom, útviszonyok, ezért télen mindenképpen hamarabb kell indulnod valamivel
  • Ha baleset van reggel, nem biztos, hogy jószivű a tanár és elfogadja
  • Ha baleset van este, és tömegközlekedsz, lehet, hogy a csatlakozás nem vár be
  • SOKKAL hamarabb kell kelned, mintha kolis lennél

Körülbelül ennyi lenne. Én  őszintén szólva inkább vagyok bejárós (főleg igy, hogy van autóm és meg tudom oldani), semmint legyek kolis, és "adjam el a lelekem a sátánnak" - belsős poén egyik csoporttársammal, valahogy igy definiálta a kolisokat. (Of course vicc, nehogy komolyan vegyetek~)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon