Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Lehet az élet csodaszép?

2017.07.13. 13:27, Irrelevance
Összefoglaló Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! c. regényéről

 

Kedves Királynők és Királyfik!

Ennek a regénynek nem tudok elég hálás lenni. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy felvettek az MCC középiskolás programjába (amiről most nem fogok részletesebben írni, mert mondhatni személyes), ahová az volt a felvételi követelmény, hogy egy könyvről vagy filmről írjunk rövid összefoglalót. Én ezt választottam, mert amikor pályáztam, még javában a könyvheti dedikálás hatása alatt voltam (pontosan egy héttel utána jelentkeztem), és amúgy is nagy kedvencem az Amerikai Istenek és a Kés a Zajban mellett.

Most ezt a bizonyos összefoglalót olvashatjátok (a https://cakes-coffee.blogspot.hu/2017/07/lehet-az-elet-csodaszep.html linken pontosan ugyanezt osztottam meg a Coffee&Cakes-en), remélem tetszeni fog!
A bejegyzés spoileres!!

 

 
 

Rácz-Stefán Tibor regénye 2013-ban nyerte meg az Aranymosás irodalmi pályázatot. A történet egy elit magángimnáziumban játszódik, ahol az osztályok létszáma alacsony, és néhány ösztöndíjas kivételével a tanulók jó anyagi helyzetben vannak. Ilyen ösztöndíjjal kerül be az iskolába az egyik főszereplő, Petra – ő szégyellvén azt, hogy nem rendelkezik annyi pénzzel, mint a többiek, hazudik nekik önmagáról. A regény két szemszögből íródott, a másik szemszöget a homoszexuális Dávid karaktere képviseli. Ők ketten barátságot kötnek. A problémák akkor jelennek meg, amikor Dávid beleszeret egy osztálytársába, illetve Petra hazugságai kiderülnek. Az osztálytársai bosszút állnak a lányon, aki már nem talál kiutat helyzetéből, így egy nap egy pisztollyal megy be az iskolába. Lelövi azokat az embereket, akik ártottak neki, majd öngyilkos lesz. Dávidnak eközben sikerül elfogadnia magát, egymásra találnak szerelmével, Áronnal.

A történet a fiatalok körében jelentős konfliktusokat mutatja be. Ebben a formában az író több ilyen eseményt halmoz egymásra, egy végletekig elmérgesedett helyzetet jelenít meg, így némiképp túloz. Ez a túlzás mégsem zavaró, mondtatni szükséges, ugyanis ezáltal a – reális, mindennapinak tűnő élethelyzeteket szerepeltető – történet és a valóság között keletkezik egyfajta határ, amitől az olvasó nem érzi azt, hogy ez az egész ebben a formában bármikor megtörténhet vele. Ez fontos a történetnél, különben valószínűleg a befejezés kegyetlensége az öncélú sokk érzését keltené az olvasóban. Emellett az üzenete is más lenne.

A mondanivaló az egész történet alatt kihangsúlyozva marad, megtalálható a sorok között, még sincs nyíltan kimondva, ezáltal nem válik didaktikussá – ami könnyen bekövetkezhet az ilyen jellegű történeteknél.

A szereplők gyakran hibáznak, cselekednek nem megfelelően, nem céljuk az, hogy példát mutassanak az olvasóknak. Az író nem bírálja, értékeli a cselekedeteiket, nem foglal állást egyikük mellett sem. Az olvasónak hagyja meg, hogy eldöntse, kivel ért egyet, nem erőszakolja rá a saját véleményét. A két főszereplő sorsa között élesen kirajzolódó ellentét figyelhető meg.

Petra magabiztosan, reményekkel és álmokkal telve érkezik meg az iskolába, ahová azért jelentkezett, hogy kihasználja az iskola nyújtotta lehetőségeket, ösztöndíjasként. Már előre felépített magában egy képet arról, ahogyan elképzeli a gimnáziumot, a tanárokat, az osztálytársait, így érthető, hogy sokkolja az, amit elsőre megtapasztal. Félni kezd, kényelmetlenül érzi magát, a hazugságai kétségbeesésének lépései, melyek aztán még nagyobb bajba sodorják a lányt. Mikorra tudatosul benne, mi történik vele, már képtelen megállítani az eseményeket, tehetetlennek érzi magát, egyedül az öngyilkosságot találja kiútnak, menekvésnek.

Dávid úgy érkezik ugyanebbe az osztályba, hogy a többi tanulót már ismeri, nem kedveli őket. Ő is magányosnak számít környezetében, egyetlen társa Petra lesz, akiben megbízik. Retteg attól, hogy fény derül „titkára”, a fiú, akibe szerelmes lesz, eleinte gyűlöli, folyamatosan bántja, így Dávid különösen rosszul érzi magát az osztályban. Majd bekövetkezik számára a hirtelen fordulat, mikor kiderül, Áron viszont szereti őt, és eddigi viselkedése tehetetlenségének eredménye volt. Dávid Áron mellett megbarátkozik érzéseivel, a történet végére sikerül elfogadnia magát, és a fiúval az eleinte meglehetősen viharos kapcsolata kiegyensúlyozottá válik. Az ő történetszála tökéletesen bemutatja, mire képes a szeretet és önmagunk elfogadása, ezáltal karakterfejlődése pozitívvá válik.

Ennek az ellentétes fejlődésnek a végső pontja Petra öngyilkossága előtti utolsó mondata: „Az élet csodaszép” – számára már lehetetlen elérni a boldogságot, de Dávid (és mások) számára van lehetőség, hogy széppé, boldoggá tegyék életüket.

A regény szerkezete keretes, a prológusban a történet végét olvashatjuk külső nézőpontból, majd az első fejezetben visszaugrik az időben, és onnan indítja el a cselekményt az író, aztán az utolsó fejezet már a prológusban említetteket írja le, ezúttal Dávid szemszögéből. Tehát a könyvet olvasva az első pár oldal után tudjuk, mi fog történni – így nem a végkifejlet válik lényegessé, hanem maga az a folyamat, amin a szereplők haladnak, hogy végül eljussanak a befejezésig.

A könyvet tizenéves, középiskolás korosztálynak ajánlom leginkább, ugyanis a benne felvetett problémák számukra aktuálisak, a barátság, a szerelem, önmagunk megtalálása és elfogadása azok a démonok, amelyekkel mindenkinek saját magának kell megküzdenie – ez a történet erőt és bátorságot ad bárkinek, aki a kezébe veszi.

 

***

Olvastátok már a regényt? Nektek hogy tetszett?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.