Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

2017 Forma 1 összefoglaló és a Nagy Búcsúzó

2017.11.26. 12:58, Eszter, Andi

Kedves Királynők és Királyfik!

Ismét eltelt egy év, s a mai nappal lezárult a 2017-es F1 szezonja is, amely bővelkedett izgalmakban, drámákban és egy világbajnokkal. Mi most összefoglaljuk Nektek az év futamjait, ezek főbb momentumait, illetve végül olvashattok az év Nagy Búcsúzójáról is, akinek 16 éves pályafutása fejeződött be a mai nappal. Tartsatok velünk.

Kapcsolódó kép

 

Ausztrál Nagydíj: 2017. Március 26. Melbourne 

Az idényt az Ausztrál nagydíj nyitotta, ahol Lewis Hamilton indulhatott a rajtrácsról, Vettel előtt. A szezonnyitó azért is fontos, hiszen itt már kialakulóban lehet az a fajta rivalizálás, amik egyes csapatoknál két pilótára is vonatkozik.  Az első versenyen a Mclaren és a Haas csapat mindkét autója kiesett így a győzelmet Vettel szerezhette meg Hamilton és Bottas előtt. 

Képtalálat a következőre: „kínai nagydíj 2017”Kínai Nagydíj: 2017. Április 9. Sanghaj

Az első futamot követően a pilótáknak és a csapatoknak két hetük volt felkészülni a következő futamra, amit Kínában rendeztek meg.  Mivel a verseny előtt esett így a pálya eléggé vizes volt, így nagy ütközésekre lehetett számítani, ám ez a feltételezés szerencsére nem állta meg a helyét, viszont a biztonsági autót beküldték egy Antonio Giovinazzi baleset miatt, így Vettel a második helyről az ötödikre esett vissza, de a futam végére feltornázta magát a dobogó második fokára. Az futam győztese Lewis Hamilton lett, az említett Vettel és Max Verstappen előtt.  A pontverseny állása így jelenleg döntetlen Hamilton és Vettel között.
 
Képtalálat a következőre: „bahrein nagydíj 2017”Bahreini Nagydíj: 2017 Április 16. Szahír 
 
Mivel az időmérőt Bottas nyerte meg, így ő indulhatott az első rajtkockából, de öröme nem tartott sokáig, hiszen Vettel az első kerékcseréje után átvette a vezetést. Sokáig úgy tűnt Hamilton veszélyes rá, de a boxban feltartotta Daniel Ricciardót öt másodperces büntetést kapott. Ezzel pedig elúszott a futamgyőzelme. Vettel pedig a karrierje 44. győzelmét írhatta be magának. A verseny végeredménye: Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Valteri Bottas. A Ferrari örülhetett, hiszen a Német a második győzelemmel átvette a vezetést a tabellán, amit már 68. ponttal vezetett.
 
Képtalálat a következőre: „orosz nagydíj 2017”Orosz Nagydíj: 2017 Április 30. Szocsi 
 
A pontversenyt vezető Vettel a pole-ból indult, ám Bottas egy kíváló rajttal átvette a vezetést, ami a végső hajráig, majd a kockás zászló lengetéséig kitartott. A futamon nem alakultak ki nagy ütközetek, de a biztonsági autót itt is be kellett küldeni, mert az első körben Palmer és Grosjen ütközött, így a pályára veszélyes törmelékek kerültek. Ami számomra pozitívum volt, hogy kedvencem Kimi végre, még ha csak az alsó fokán, de dobogóra állhatott fel, a másik Finn pedig megszerezte karrierje első futamgyőzelmét. Végeredmény: Valterri Bottas, Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen.  Vettel még a második helyezésének is örülhetett, hiszen Brit vetélytársa csak a negyedik helyen autózott be
Képtalálat a következőre: „barcelona nagydíj 2017”Spanyol Nagydíj: 2017 Május 14. Barcelona 
 
Barcelonaban már az első kanyarban megtörtént a baleset, hiszen a rajt után Verstappen és Rainnönen összeértek, így mindkettőjüknek azonnal véget ért a verseny, és mint kiderült mindkét autó felfüggesztése eltörött. A Sauber örülhetett, hiszen idei első pontjaival megelőzte a két Toro Rossot és az időbüntetés miatt a 8. helyre visszasorolt Romain Grosjeant.  Az időmérő után Hamilton indult az élről, akit Vettel először megelőzött, ám a Ferrari mégsem örülhetett a végső sikernek, ugyanis a lassabb gumikeverék miatt nem tudta felvenni a versenyt a Brit pilótával. Vettel előnye pedig hat pontra csökkent. A végeredmény: Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo volt. Érdekesség, hogy Hamilton az 55. győzelmét tudhatta magáénak. 
 
Képtalálat a következőre: „monaco nagydíj 2017”Monacoi Nagydíj: 2017 Május 28. Monte- Carlo 
 
Az időmérő után a Ferrari indulhatott az első rajtsorból, és ez egész futam alatt annyiban változott, hogy míg a az időmérőt Raikkönek a futamot Vettel nyerte meg.  A pirosak 2001-óta először nyertek Monacóba. Stoffel Vandoorne Sergio Pérezzel együtt ment neki a falnak, de a biztonsági utótót nem kellett beküldeni. Vettel tovább növelte az előnyét Hamilton ellen, aki itt a 7. helyet szerezte meg. Végeredmény: Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen, Daniel Ricciardo Érdekesség: Az éppen az Indy 500-on induló Fernando Alonso helyére Jenson Button ült be, ám pontot nem szerzett, hiszen egy ütközés miatt feladni kényszerült a futamot.
 
Képtalálat a következőre: „kanada nagydíj 2017 f1”Kanadai Nagydíj: 2017 Június 11. Montreal
 
Lewis Hamilton már harmadszorra nyertem meg az első rajtkockáról indulva a Kanadai Nagydíjat, hiszen az egész futam alatt kényelmesen autókázhatott. Ezzel a pole, rajt, cél és leggyorsabb kör rekorddal pedig utolérte Ayrton Sennát is. A rajt után Verstappen eltalálta Sebastian Vettelt akinek azonnal a boxba kellett kiállnia majd az utolsó helyről folytatta a futamot. A Német próbált feljebb jutni, ám csak ez csak a negyedik helyig sikerült. A futamot a két Mercedes parádésan lehozta harmadiknak pedig a Red Bull- TAG Heuer pilótája Ricciardo futhatott be. Érdekesség: Hamilton karrierje során hatodszorra győzött Montrealba. 
 
Képtalálat a következőre: „azerbaijan nagydíj 2017 f1”Azerbajdzsáni Nagydíj: 2017 Június 25. Baku
 
Bakuban felborult a papírforma, hiszen az élről induló Lewis Hamilton, A Ferrari Német pilótájával ütközött, és ebből egyikük sem jött ki túl jól. Már ami a helyezéseket illeti. A gumik rossz tapadása a beállt biztonsági autó miatt nem kedvezett a versenyzőknek. Lewis egyik lassítása után Vettel neki ment az autónak, és mivel a Német erre nem számított számon kérve az esetet Hamilton mellé ment és oldalról nekiment, heves mutogatások közepette.  A két Force India is ütközött egy hatalmasat, aminek piros zászlós szüneteltetés lett a vége. Az újraindítás egyik élen álló pilótának sem indult jól, mert Hamiltonnak egy rosszul rögzített fejvédő miatt, Vettelnek pedig egy tíz másodperces stop- and-go büntetés miatt kellett kihajtani a boxba. Bár a Német visszajött Lewis elé, ez a dobogóra nem volt elég. A futam végeredménye: Daniel Ricciardo, Vallteri Bottas, Lance Stroll
 
Képtalálat a következőre: „osztrák nagydíj 2017 f1”Osztrák Nagydíj: 2017. Július 9. Red Bull Ring
 
Valtteri Bottas a pole pozícióból indulhatott neki a futamnak a Német Vettel előtt, de indulása heves vitát váltott ki. Úgy tűnt ugyanis, hogy a Finn pilóta hamarabb indult el, mint kellett volna, de büntetést mégsem kapott, hiszen a beérkező adatok szerint 201 ezreddel a piros lámpák zöldre váltása után indult el. A futam vége felé Vettel már eléggé megközelítette a Finn sportolót, de megelőzni nem tudta, így a Német csak második ként ért a célba. Végeredmény: Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo. Érdekesség, hogy az utóbbi négy futamot négy különböző versenyző nyerte meg. 
 
Képtalálat a következőre: „brit nagydíj 2017 f1”Brit Nagydíj: 2017. Július 30. Silverstone 
 
Az otthoni környezet nagyon jót tett Hamiltonnak, hiszen jól indult a hétvégéje. Az időmérőt követően ő indulhatott az első rajtkockából a Finn Kimi Raikkönen előtt. A futamon Sebastian Vettel defekt miatt, Kimi Raikkönen pedig az elhasznált gumik miatt kerékcserére kényszerült. Ezekből a Finn jött ki jobban, hiszen Vettellel ellentétben felállhatott a dobogó legalsó fokára, idén már harmadszorra. A végeredmény: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Kimi Raikkönen. Hamilton egy ponttal megközelítette a Német Vettelt aki csak a hetedik helyen tudott befutni.  
 

Magyar Nagydíj

A pole pozícióból Sebastian Vettel indult
2. Kimi Raikkönen
3. Valteri Bottas

Futam: A két Ferrari pilóta tartani tudta előnyét, azonban

Kapcsolódó képVerstappen a Red Bull pilótája feljött a Mercedes pilóták közé, azonban a rajtot követően nekicsúszott csapattársának Ricciardonak, akinek végül fel kellett adnia a versenyt. A Safety Car beküldése után az ötödik körben indult újra a verseny, amikor Hamilton megtámadta Verstappent, de megelőzni nem tudta. Bottas lemaradva, de igyekezett a Ferrarira tapadni, miközben Vettelnek gondjai voltak a kormánnyal. Bottas időközben maga elé engedte Hamiltont, aki megpróbálta megelőzni a két Ferrarit. Vettel a meghibásodott kormánnyal tovább bajlódva egyre lassabb lett, azonban csapat utasításának hiányában nem kellett elengednie a nála gyorsabb Raikkönent. Hamilton a futam végéig nem tudta utol érni a Ferrari versenyzőit, majd végül az utolsó körben visszaadta Bottasnak a harmadik helyét.

A dobogó
1. Sebastian Vettel
2. Kimi Raikkönen
3. Valtteri Bottas

Kieső: Daniel Ricciardo

 

Belga Nagydíj:

Kapcsolódó képLewis Hamilton indult az élről Spaban. Vettel igyekezett támadni az angol versenyzőt, azonban megelőzni nem tudta a rajtot követően. Alonso a hetedik helyen találta magát ,azonban sorra előzték meg a spanyolt a versenyzők. A 8. körben Verstappen műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt. A futam közepén a két első pilóta elhúzott a többiek elől, majd Raikkönen tíz másodperces stop and go büntetést kapott, sárga zászló jelzés ellenére nem lassított. A futam vége előtt Ocon és Perez összeértek, emiatt szükség volt a Safety Carra, amikor mindenki a boxba tartott kereket cserélni. Hamilton azonban a Safety car kiküldése után is tartani tudta a pozícióját.

A dobogó:

1. Lewis Hamilton- Mercedes
2. Sebastian Vettel
3. Daniel Ricciardo

 

Olasz Nagydíj

Kapcsolódó képHamilton a rajtot követően is tartva pozícióját haladt az élen, de Ocon megelőzte Strollt ezért feljött a második helyre, Vettel a hatodik helyen autózott. Bottas később visszavette helyét Raikkonnentől, ezért a negyedik helyre jött fel, majd Strollt is sikerült megelőznie. Massa és Verstappen csatájában, utóbbi jött ki rosszul, defektet kapva az utolsó helyre esett vissza. Bottas ismét előzni tudott, már a második helyen autózott a versenyen. Vettel sorban előzte az előtte haladókat, Strollt, Ocont is sikerült megelőznie. Hamilton és Bottas hatalmas előnyre tettek szert a körök alatt, Vettel jócskán le volt maradva ellenfeleitől. Verstappen a futam vége előtt jól teljesített, több előzés után pontszerző helyen fejezte be a futamot.

Dobogó

  1. Lewis Hamilton
  2. Valtteri Bottas
  3. Sebastian Vettel

 

Szingapúri Nagydíj

Képtalálat a következőre: „szingapúr nagydíj  2017”Az esti futam, amely különleges a versenynaptárban. Sebastian Vettel az élről rajtolt, de rögtön ütközés áldozata lett, amikor is a finn Raikkönen és Verstappen összeütköztek, de utóbbi kettő azonnal ki is esett a versenyből. Vettel végül tovább tudott haladni, de az autója sérült volt, végül falnak ütközött, neki is fel kellett adnia a versenyt. A Safety car beküldése után Hamilton vette át a vezetést, Ricciardo és Hülkenberg előtt. Alonso is benne volt a finn-holland balesetbe, de egy ideig tudta folytatni a versenyt, majd végül ő is feladta. A verseny végére többen is kiestek, a Safety  car mögött több, hosszabb percek következtek, emiatt a versenyidő limitje is letelni tűnt, hiszen a két óra lassanként eltelni látszott. Hülkenberg és Magnussen is feladta a versenyt, végül Hamilton nyerte a futamot.

 

Dobogó:

  1. Lewis Hamilton
  2. Daniel Ricciardo
  3. Valtteri Bottas

 

Képtalálat a következőre: „maláj nagydíj  2017”Maláj Nagydíj

Hamilton indulhatott az első rajtkockából, de Kimi Raikkönen meghibásodotott motorja miatt nem tudott elrajtolni. Vettelnek is akadtak gondjai, emiatt az utolsó helyről kezdte a versenyt. A rajtot követően Bottas Ricciardot előzte meg, Verstappen pedig Hamiltont, így első helyen találta magát a holland. Vettel az utolsó helyről a negyedik helyre hozta fel magát, miközben Hamilton többször próbálkozott Verstappent utolérni és megelőzni, de a holland bőven az angol előtt volt. Végül Verstappen nyerte a nagydíjat.

Dobogó:

  1. Max Verstappen
  2. Lewis Hamilton
  3. Daniel Ricciardo

 

 

Kapcsolódó képJapán Nagydíj

Szuzukában Hamilton indult az élről. Vettel jó rajtja után azonban autója lassulni kezdett, sorra előzték meg, miközben a Safety cart be kellett küldeni Carlos Sainz kicsúszása miatt. Vettel a biztonsági autós fázis után folyamatosan esett vissza, emiatt a boxba kiállva feladta a versenyt. További kiesés miatt ismét lassították a mezőnyt, ezután Verstappen megpróbálta utolérni Hamiltont, de az angol megtartotta első helyét, jól védekezett, ezért a futamot ő nyerte.

 

Dobogó
    1. Lewis Hamilton
    2. Max Verstappen
    3. Daniel Ricciardo

 

Képtalálat a következőre: „amerikai nagydíj  2017”Amerikai Nagydíj

Az időmérőt Hamilton nyerte, mögötte Vettel és Bottas indultak. Vettel sikeresen megelőzte az angolt, aki igyekezett megelőzni Vettelt, de nem sikerült neki. Ricciardo is igyekezett megelőzni a finn Mercedes pilótáját, de sikertelenül, csapattársa eközben a tizedik helyen autózott. A hatodik körben Hamilton visszavette első helyét, majd egyre jobban távolodott el a némettől. Ricciardo motorprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt, csapattársa Max Verstappen a hatodik helyen autózott. Hamilton előnye egyre nőtt, miközben Verstappen előbb Bottast, majd Raikkönent is megelőzte, de utóbbi előzésénél négy kerékkel elhagyta a pályát, ami miatt lecsúszott a dobogóról.

 

Dobogó:

  1. Lewis Hamilton
  2. Sebastian Vettel
  3. Kimi Raikkönen

 

Mexikói Nagydíj

Kapcsolódó képMax Verstappen az időmérő második helyéről a rajtnál az élre állt Mexikóvárosban. Egy ütközést követően Hamilton defektet kapott, Vettel autója is megsérült, emiatt a mezőny végére estek vissza, majd megkezdték a felzárkózást. A futamot végig magabiztosan vezette Verstappen, a két világbajnoki címért küzdő pilóta pedig folyamatosan jöttek feljebb, sorra megelőzve a pilótákat. A futam végén végül Vettel negyedikként látta meg a kockás zászlót, Hamilton pedig a kilencedikként ért célba, de így is megnyerte a világbajnokságot, két futammal a vége előtt.

 

A dobogóra végül
1. Max Verstappen
2. Valtteri Bottas
3. Kimi Raikkönen állhatott.

 

Brazil Nagydíj

Képtalálat a következőre: „brazil nagydíj  2017 felipe massa”Hamilton a boxból rajtolt, emiatt a mezőny végéről kezdte a futamot. Bottast megelőzte Vettel. A rajt után több baleset is történt, Grosjean kilökte Ocont, akinek fel kellett adnia a versenyt, Magnussen miatt Vandorrne és Ricciardo került veszélybe, utóbbi folytatni tudta a versenyt, a dán és a belga is kiesett a versenyből. A Safety Car mögött indult újra a futam, Vettel magabiztosan vezette a mezőnyt. Alonso a futam vége felé megpróbálta megelőzni Massát a hetedik helyért, de változás nem történt.

  1. Sebastian Vettel
  2. Valtteri Bottas
  3. Kimi Raikkönen

Abu- dzabi Nagydíj

Valtteri Bottas indult az élről, mögötte Lewis Hamilton és a Ferraris Vettel. A rajtnál az első három sorrendje maradt, a középmezőnyben volt csak változás. Fernando Alonso Massát vette célba, de a brazil tartani tudta a helyét. A futam eseménytelenül telt, Alonso továbbra is célba vette Massát, sikerült is megelőznie. 

A futam végén Valtteri Bottas látta meg először a kockás zászlót, őt Hamilton és Vettel követte. Felipe Massa 16 év után távozik. 

 

2017 világbajnoka: Lewis Hamilton
2. Sebastian Vettel
3. Valtteri Bottas 

A Nagy búcsúzó

 

Őszintén szólva, most nehéz nekem ezeket a mondatokat leírnom, hiszen egy olyan ember életének munkáját kell bemutatnom, aki a legnagyobb kedvencemmé nőtte ki magát a Száguldó Cirkuszban. Annak az embernek a pályáját mutatom be, akivel többször volt alkalmam találkozni, mindig barátságos és készséges volt, aki a Szívek bajnoka lett és személyisége miatt is abszolút kedvenc.

Felipe Massa 1981. április 25-én született Sao Paoloban, Brazíliában. Már kiskora óta gokartozott,  ismerte az interlagosi pályát hazájában (ahol többször is nyert a futamokon) , majd 2002-ben debütált a Forma 1-ben a Sauber csapatnál, de Kapcsolódó képteljesítménye miatt kirúgták – több balesetet okozott, megpördült, ezután a Ferrari tesztpilótája lett, egy évre rá pedig a Sauber csapat visszavette. 2006-ban a Ferrari színeiben kezdte meg a versenyzést, Michael Schumacher mellett, akivel jó barátok is lettek, csakúgy mint menedzserével Nicolas Todtal is. Massa a Ferrarinál Schumacher „hátvédje” volt, e szerepre pedig teljesen alkalmas, hiszen nagyon jó eredményekkel zárta első évét. Az első futamgyőzelmét 2006-ban a brazil nagydíjon szerezte. Schumacher bejelentette visszavonulását, 2007-től Kimi Raikkönen lett Felipe csapattársa, ami nekem az álom Kapcsolódó képcsapat lett, hiszen a finn pilóta a másik nagy kedvencem. 2008 volt Felipe nagy éve, amikor Hamiltonnal szemben igyekezett megnyerni a világbajnokságot. Hat futamgyőzelme volt, de Felipe többet is szerezhetett volna, ha nem történnek olyan dolgok, mint:  a Hungaroringen elfüstölt az autó, Kanadában nem tudták megtankolni, emiatt később kellett kiállnia, visszaesett, Japánban megbüntették, Szingapúrban a boxba kiálláskor a jelző rosszul adta neki a jelzést, emiatt elvitte a tankoló csövet, ez kigyulladt, hosszú idő után tudott csak visszaállni a versenybe. A brazil nagydíj volt a legkaotikusabb. Sokáig úgy tűnt, Massa nyeri a világbajnokságot, ám az utolsó kanyarban Hamilton megelőzte Glockot, végül a pontok miatt, Felipe csak másodpercekig érezhette magát világbajnoknak.

Képtalálat a következőre: „felipe massa 2008”

Képtalálat a következőre: „felipe massa 2009 hungaroring”2009-ben történt a sajnálatos eset a Hungaroringen.  (amelyen én is részt vettem, illetve előző este láttam őt ) amikor Barrichello autójából kiszakadó rugó eltalálta Massa sisakrostélyát és a gumifalba csapódott az időmérő edzésen. Massa eszméletét vesztette, fékezés nélkül csapódott a gumifalba, majd helikopterrel vitték a Honvéd Kórházba, ahol megműtötték, ezek után otthonában lábadozott.

A kis brazil nem adta fel, következő évben visszatért, s mivel Kimi Raikkönen távozott, Alonso lett a csapattársa. A további években nem alakultak jól a helyezései, illetve a versenyei, a harmadik helyezése volt a legjobb, ezáltal egyszer tudott a dobogóra állni. 2014-ben került a Williams csapatához, ahol szintén ugyanolyan jól Képtalálat a következőre: „felipe massa williams”érezte magát, mint Ferraris éveiben. A legjobb helyezése is a dobogó legalsó foka volt, futamot nem tudott nyerni. Felipe tavaly év végén bejelentette visszavonulását, amely épp oly nehéz volt, mint a mostani, de a csapat visszahívta 2017-re.

Most, 2017-ben Felipe (hely hiányában) úgy döntött végleg visszavonul. A brazil nagydíjon a pódiumra felállva mondott köszönetet mindenkinek, aki támogatta, szurkolóinak.

Magánélete is épp oly harmonikus akár ő: felesége Rafaela Bassi, akivel 2007. november 30-án házasodott össze. Rafaela épp akkor volt várandós első gyermekükkel, amikor Felipe balesetet szenvedett Magyarországon. Kisfiúk, Felipinho aztán a házassági évfordulójuk napján született meg. Felipe testvére Eduardo és szülei gyakran elkísérik őt a futamokra. Massa ezen kívül nagyon szereti a focit, kisfiával is gyakran játszanak együtt, akiről még nem tudni, hogy apja nyomdokaiba lép e.

Képtalálat a következőre: „felipe massa family”

Massa példaképe a szintén brazil Ayrton Senna. Rólunk, magyarokról mindig jó véleménnyel volt, az őt, megmentő orvost utána években meg is látogatta, hogy köszönetet mondjon neki és kocsikázni is elvitte.

Képtalálat a következőre: „felipe massa and michael schumacher”Massa kedvessége megmutatkozott akkor is, amikor mi, rajongók a hotelnél vagy az étteremnél vártuk őt. Sosem ellenkezett, mindig szívesen állt a rajongók mellé egy fotóra hosszú percekig. Az ajándékokat, amiket tőlünk kapott mindig készségesen megköszönte és nagyon örült neki. Egy olyan ember, aki mindenkivel jó kapcsolatot ápolt, csapattársait mindig tisztelte. 

Most, hogy visszavonul, brazil pilóta nélkül marad az F1. Üres lesz nélküle a mezőny, azt gondolom egy bátor egyéniség nélkül marad a Száguldó Cirkusz, aki annyi mindent megélt ebben a 16 évben. Farkas szemet nézett az élet legrosszabbjával, amikor azért küzdött, hogy életben maradjon, de mindig képes volt talpra állni, akár 2008-ban is. Ezért marad ő örökké a Szívek bajnoka. 

 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, 2018-ban 17 hét múlva újra indul a Forma 1- most már hivatalosan is új logóval :) 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre