Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Beválnak-e a tanulási módszerek?

2017.12.03. 20:15, Irrelevance
Avagy hogyan vált Irrelevance kísérleti nyúllá

 

Kedves Királynők és Királyfik!

Ez a cikk eredetileg egy kurzus egyik részeként született, de azt gondoltam, hasznos lehet ide is elhoznom a félév közeldtével - hiszen ki nem ilyenkor veszti el a motivációját a tanuláshoz?

Íme néhány tipp, amivel már korábban találkozhattatok, amiket leteszteltem magamon, hogy mennyire hasznosak. 

(A cikk nem ismerteti a módszerek menetét, de egy egyszerű Google-kereséssel orvosolható a probléma, ha nem ismeritek őket.)

 

SQ3R

Ezen módszer nem vált igazán be nekem. Az iskolai történelemleckémen próbáltam ki, amelynek megtanulása egy körülbelül tizenöt-húsz perces folyamat. Ez a módszer viszont több mint fél órára növelte az említett időtartamot, ami elég soknak számít, gyakran nem lenne időm ennyit foglalkozni egy adott tananyaggal. Ezért számomra nem volt kifejezetten hasznos.

A három felsorolt módszerből talán itt volt a legegyértelműbben leírva az, hogy hogyan kell kivitelezni ezt a megoldást. Minden pont részletes volt, és megfelelő mennyiségű segítséget nyújtott.

Az SQ3R tanulási módszerrel kapcsolatban azt a végső következtetést vontam le, hogy ez a módszer olyan személyek számára lehet ideális, akik nehezen tudnak nagyobb mennyiségű leckét megtanulni, egy adott témára koncentrálni huzamosabb időn keresztül.

 

PQRST

A PQRST tanulási módszert a fizikaleckémen próbáltam ki, ahol az utolsó, ellenőrzés pontnak megfelelően a tanult képletek használatát különböző feladatokon gyakoroltam. Gyorsabban haladtam vele, mint az SQ3R módszerrel, de úgy éreztem, még mindig nem a legbeváltabb számomra ez. A felmondás és az ellenőrzés együttesen lényegesen meghosszabbította a tanulási folyamat időtartamát, továbbá megszakította a figyelmemet a tananyag ún. „elméleti” (felmondás) és „gyakorlati” (ellenőrzés) részre bontása.

A feladat érthető volt számomra, főleg az után, hogy az előtte lévő módszerben részletesebben ki voltak fejtve az egyes pontok. A megértésben esetlegesen adódhatnak olyasvalakinek problémái, aki először látja maga előtt ezt az öt szót.

 

SPAR

A három módszerből ez vált be nekem a legjobban. Az előző kettő után már biztos voltam benne, hogy mi a feladatom ezzel kapcsolatban, de szerintem azok elolvasása nélkül is tudtam volna alkalmazni. A biológia tananyagomon próbáltam ki, és viszonylag rövid idő alatt sikerült eredményesen megtanulnom a tananyagot.

Bár azt gondolom, ehhez a módszerhez szükséges kiválasztani a megfelelő típusú tananyagot, nem alkalmazható mindenre.

 

A saját módszerem

A fent említett három módszer valamilyen szinten eltér az én tanulási szokásaimtól. Legjobban talán a SPAR módszerre hasonlít az, ahogyan én tanulok – és ez bevált nekem, az esetek többségében jó eredményt érek el vele. Magamnál legtöbbször a kérdések pontot hagyom ki, mert arra gyakran nincs elég időm a hétköznapokban.

 

Ti már próbáltátok valamelyiket? Milyen tapasztalatotok van ezekkel kapcsolatban? Mi a ti módszeretek a hatékony tanuláshoz?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.