Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Ismerkedjünk a koreai zenevilággal #1

2017.08.03. 12:30, Ninaa

Kedves királynők és királyfik! Ma egy kis újdonságot hoztam nektek, szeretném, ha minél több emberhez eljutna a kpop kifejezés és remélhetőleg, a tetszéseteket is elnyerheti. A poszt több részes lesz. Az elsőben bemutatom ezt a kis világot, hogy micsodák, kicsodák, hogyan.

Szóval koreai zene: Régebben leginkább a popzene volt jellemző erre a műfajra, és az előadók általában ezt a stílust képviselték. Mára már egyre jobban tágul a vonzásköre, hiszen találhatunk például rappereket vagy akár rockereket is. Az egész "rendszert" fiú- és lányegyüttesek, azaz idolok alkotják (kevert - fiú és lány - bandák kevesen vannak). Három nagyobb ügynökség van, a személyes kedvencem, a YG Entertainment, és a számomra még kevésbé ismertek az S.M. Entertainment és a JYP Entertainment. Mellettük persze rengeteg kisebb ügynökség is létezik.

Kezdetben csak az ázsiai országokban terjedt el ez az irányzat, de később az amerikai és európai közönség is felfigyelt rájuk. Gondolom senkinek sem kell bemutatnom PSY - t, aki az egyik leghíresebb kpop idol. A Gangnam Style című dala világszerte hisztériát okozott és néhány hét leforgása alatt Guinness-rekorder lett. Szerencsére nem csak a zenében állnak helyt, hanem a színészkedés is fontos szerepet játszik az ázsiai országokban (dorama). Sőt, mára már a legtöbb idol divatikonnak számít.

A 2000 - es években lett igazán világszerte ismert a koreai zenevilág, hiszen a közösségi oldalak miatt többen megismerhették őket (facebook, twitter). Ezekben az időkben jelentek meg olyan előadók, akik már a Billboard listáira is felkerültek (Big Bang, 2NE1 (feloszlottak), Wonder Girls vagy épp a Girls’ Generation). Egyébként nincs könnyű dolguk a csapatoknak, hiszen általában csak kisebb lemezeket adnak ki 5 - 6 számmal, vagy középlemezeket 10 - 12 számmal. Ezekkel kell megfogniuk a hallgatóikat. Természetesen sosem egyről a kettőre megy náluk, először csak gyakornokként kezdenek, évekig a felettük álló, már a zenei iparba betört előadókat kell nézniük és tanulniuk, később pedig, ha már úgy gondolják az ügynökségen, hogy készen állnak a való világba való belépésre, akkor adnak nekik lehetőséget. Vannak olyan előadók és csapatok is, akik csak "egynyári dalokat" tudhatnak magukénak (egyik kedvencem: D.HOLIC).

Rengeteg árnyoldala van a sztárságnak (később erről lesz cikk bővebben), hiszen a kimerültségig hajszolják őket, rengeteg kikötés van, amit nem szabad megszegniük. Ami pedig a legrosszabb, hogy a legtöbben plasztikai műtéteken esnek át a tökéletesség elérése érdekében. Emellett sok rosszalló kritikát is kapnak.

Ennyi is lett volna röviden a KPOP - ról szóló első cikk, de sorozatnak szánom, így még számíthattok pár érdekességre a koreai zenevilágról. Ismeritek egyébként? Van kedvenc előadótok? Mi a véleményetek róla?

Felhasznált forrás: wikipédia

Címkék: zene kpop Ninaa
Még nincs hozzászólás.
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon