Főoldal Rólunk Extrák Oldal Nekünk

Queen's Magazin

Kedvenc csapat bemutató

2017.07.11. 22:00, Andrea

Sziasztok. A nevem Andrea és mint látjátok én fogom hetente, vagy kéthetente hozni az aktuális sporthíreket, és igyekszek tudósítani egy-egy nagyobb eseményről, tornáról. Mivel nyár van és a foci világába bajnokságok terén csend van, úgy gondoltam kezdésnek bemutatom a kedvenc csapatomat. Ez pedig nem más mint az Ac milan.

A blogomban már sokszor írtam, hogy mennyire és milyen régóta szeretem a csapatot, de részletesen még sosem meséltem róla. A klub 1899-ben alakult és a mai napig is igen jó hírű csapatnak számít, nem csak az olaszok, de Európa körébe is. Helyileg (mint a nevéből kiderül) Olaszország/ Milánóba helyezkedik el. A Seria A ( Olasz bajnokság) rendszeres indulója. Nem keverendő össze a város másik csapatával, akik az Fc. Internazionale. A két csapat stadionja egy, de én jobban szeretem San Siroként emlegetni, mint a legtöbb Milan fan.
A csapat már számos igen szép díjat tudhat magának, többek között 18-szor hódította el a bajnoki címet és 7-szer a Bajnokok Ligáját is. Összességben az egyik legeredményesebb csapatnak számít a világon.

Színei a piros- fekete,  de én sokkal jobban szeretem ha fehér mezben játszanak. Nekem valamiért elegánsabbnak tűnik. Már több mint tíz éve követem a csapat játékát, kisebb- nagyobb megszakításokkal. Első „komolyabb” évem a 2007-es volt mikor a csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját a Liverpool ellen.  A csapatban már akkor olyan nagy nevek voltak akik előtte évben világbajnokok lettek, és ha megemlítem pl Pirlot, vagy Inzaghit mindenki tudja kiről beszélek.

Apropó világbajnokság. Nagyban hozzájárult a foci iránti szeretetemhez az a torna, amit édesapámmal és egy nagyobb baráti körrel kísértünk figyelemmel. Én már akkor kinéztem egy játékost aki a válogatott csapatkapitánya, és a neve Fabio Cannavaro. Végig az olaszoknak drukkoltam és szerencsére ők nyerték meg a tornát. Akkor kezdtem kutatgatni a játékosok és a csapat után. Megismertem az olasz focit és egyre jobban tetszett az egész. Akkortájt volt a bunda botrány is, amiért sok csapatot megbüntettek, és néhányat visszasoroltak a másod osztályba is. A Milan csak a kisebb büntetésnek számító ponthátrányt kapta.

Számomra ez is szimpatikus volt, és a mai napig állítom az én kedvenc csapatomnak semmi köze nem volt ehhez. Mikor elkezdődött a 2007-es szezon nagyon vártam minden meccset és jó volt látni mennyire jól haladnak a fiúk a tabellán. Aktuális kedvenceim mindig is voltak, de úgy inkább csak a csapatot szerettem. 

Címkék: sport foci Andi
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Sziasztok! Köszöntünk mindenkit a bloggerqueens.gp nevű oldalon, ami egy szép júliusi hétvégi napon született meg.
Az alapötlet már több éves kis titkos álom, miszerint több szerkesztő vezet egy sikeres online magazint, ahol több témát feldolgozunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Lesznek ajánlók, DIY-cikkek, lelkis posztok, kultúrával foglalkozó anyagaink, valamint a gamerek és az alternatív divat szerelmei is otthon érezhetik magukat. Ezek mellett még számtalan dolog várható tőlünk! ;)

Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk:
A szerkesztőség

Az alábbi oldalakon követhetitek a Blogger Queenst:

    

 
Címkefelhő
 
Szerkesztők szerint
Amy Anna Eszter Limonadee Ninaa Közös cikkek Andi Dzsenii Irrelevance Szofi Thea Isabelle
 
Üzenőfal

» Többen vagyunk, kérlek, így írj!
» Cserét nem áll módunkban elfogadni!
» Mellőzd a trágár szavakat!

 
Szavazz
Közeleg a tél...
Mit szeretsz télen csinálni?

Új, melegebb ruhákat vásárolni
Készülni karácsonyra
Türelmesen várni a téli szünetet
Sokat olvasok
Sorozatokat nézek
Az újévi bulira készülni
Összegezni az évet, majd terveket alkotni az új évre
Bekuckózni gyertyák között egy vastag pokróc alá
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Fő blogjaink
Amy Anna Eszter Ninaa Andi Irrelevance Szofi Thea
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Oldalinfók
Indulás 2017.07.05.
Szerkesztők Bővebben rólunk itt
Téma minden, mi minket érdekel
Tárhely G-Portál
Böngésző nem Internet Explorer
Köszönet
GYIK Gyakran ismételt kérdések
Oldalinfók Online
Lap tetejére Lap tetejére

 
Tartalomjegyzék
Friss bejegyzések
2017.12.18. 19:00
2017.12.17. 14:50
2017.12.09. 17:59
2017.12.06. 22:32
2017.12.06. 21:33
Friss hozzászólások
 
Impresszum Vendégkönyv Reklámkönyv Főoldal Oldal tetejére

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre